Keltatúra teszt
9. Magaspart
Kezdőlap
10. Petőfi Sándor utca
A páros oldal legfelső villája a 14. számú, eredetileg Széchényi Emil tulajdonát képezte, majd a Démusz család vásárolta meg. Gyakori vendég volt itt vejük, Németh László író, és többek között Illyés Gyula, Babai József, Karády Katalin.
A 12-es számú épület Báró Edelsheim Gyulai Lipóté, majd Széchényi Andoré volt Júlia néven vált ismertté. A 10-es szám alatt állt egykor Széchényi Imre két épülete, a Kistanya és a Nagytanya, amelyben később óvoda és iskola is működött. Az 1960-es években lebontották.
A 8-as szám alatt állt a Jolánta-, majd a Márta-villa. A 6-os számú nyaraló Marietta, kis Marietta, majd Zalán-villa nevet viselte. A 4-es házszámú épület Burger-villa, később a rendőrség épülete volt. A Petőfi u. 2. sz. épület a Czicza-villa, amely az egykor híres földvári csárda helyén épült, ma átépítve az Isteni Gondviselés Patika.


Bízunk abban, hogy Földvár rövid történetét, növény- és állatvilágát bemutató túránk állomásain még inkább megkedvelték üdülőhelyünket, és örömmel térnek vissza városunkba.

Ha szeretnék a túrán látottakat feleleveníteni, fáradjanak be a közösségi ház könyvtárába, ott CD-n újra megnézhetik.
Viszontlátásra!
Előző oldal